4. fejezet

Ásítozva keltem fel. A nap sugarai a redőny csíkjai között besütöttek a kórterembe, így fényességgel telt meg a hely. Kicsit még helyezkedtem a puha párnámon ( amit egyébként Anyu hozott be), majd felültem. Katherine még békésen aludt, jól be volt takarva a takarójával. Nem szerettem volna felébreszteszteni, ezért csöndesen kinyitottam egy random magazint, és falni kezdtem a sorjait. Még csak a harmadik lapot olvastam át, amikor barátnőm nyekeregve felém fordult.
-'reggelt.-motyogta rekdtes hangon.
-Szia!- néztem rá lelkesen, majd az ölembe tettem a nyitott magazint.-Milyen volt az első estéd, itt?- néztem körül a csodás helyen.
-Kényelmes volt.-mosolyodott el.
-Szerintem hamarosan hozzák a reggelit.-kezdtem a magazint újraolvasni.
-Az jó lenne, farkaséhes vagyok.-ült fel, de még félálomban volt.
-Olvass te is. Az utóbbi időben rengeteg sztárhírt tudtam meg.-lapoztam a celeb oldalra, majd meglengettem Kath orra előtt.-És szinte az összes magazinban szerepelünk.-dobtam át neki, mire olvasni kezdte a mi cikkünket.
-Ez a cikk szörnyű.-rázta a fejét hitetlenkedve.-Nem is estem kómába!- ráncolta nevetve a szemöldökét.
-A sajtó minden ilyet kitalál, már megtanultam.-legyintettem, majd elővettem a telóm.-Bizonyítsuk nekik, hogy élünk és virulunk!-kapcsoltam a kamerába.
A selfien Kath aranyosan mosolygott, én meg követtem a példáját. Látszottak az orvosi eszközök, szóval tudhatják, hogy kórhában vagyunk. Ezt írtam Facebookon a képhez: "Tökéletesen jól vagyunk ☺". Percek múlva már 400 lájkkal istenítették a fotót. Kaptam olyan kommenteket is, amiben gyógyulást kívántak, megkérdezték a bajunkat, és párra válaszoltam is. Majd egy nővérke belökte az ajtót, és meghozta a reggelinket.
-Jó reggelt.-adta át a tálcákat.-Hamarosan jön az orvos, és közöl veletek egy jó hírt!- mosolygott, majd elment.
Utána lépett be a doki is.
-Sziasztok, lányok!- húzott mellénk egy széket, majd leült.-Ma kimehettek a kórházból!- közölte, mire mosolyogva örömködni kezdtünk a barátnőmmel.
-És Zayn?- jutott eszembe.
-Kicsit tovább bent kell tartanunk, de aggodalomra semmi ok.-nyugtatott.
-Nagyon jó lesz!- vigyorogtam.
-Ma bejön Perrie anyukája, és segít összepakolni, majd hazavisz titeket.-vázolta a tervet.
-És az én anyukám?- szomorodott el Kath.
-Sajnos apukáddal üzleti úton vannak, és lesznek két hétig.-erre Katherine kicsit szomorúbb lett. Szegény lány. A szülei alig törődnek vele, mindig nálam alszik és nyaral. Persze nekem ezzel semmi bajom, de egyszer igazán elutazhatna a család valahova egy hétre, nyaralni. A házukban sosem látok olyan fotót, ahol Kath kicsi és úszógumiban áll a tengerparton, a szülei mellett. Csak a diplomájuk lóg a falon, aztán ennyi. Én Kath helyében már megszoktam volna.
DU. 3:00
Kopogtattak, majd anyu egy bőrönddel a kezében megjelent előttünk.
-Mindent bepakolok. Addig itt van pár ruha, öltözzetek fel!- dobta a kezünkbe a rucikat.
A mosdóban átváltottam a ruháimat. Annyira jó volt végre friss, otthon-illatú ruhában lenni!
-Végre, végre, vééégre.-dalolásztam a szörnyű hangomon.
Miután anya bepakolt nekünk, indulhattunk is. Az egyetlen dolog, amitől félek, azok a paparazzik. Biztos már itt tolonganak az épület előtt. És igazam volt. Miután egy automatába pénzt dobtam, majd fogtam a kávém, a kapu elé léptünk. Kinyitottam, és rögtön vaku csillant meg a szememben. Az újságírók már fogták a kameráikat, a jegyzeteiket.
-Helló!- indultam meg, amiben rendőrök segítettek.
Egymás mellé állva kisebb korlátot képeztek, és mi futhattunk a kocsiba. De ekkor az egyik újságíró annyira tolongott, hogy meglökött, és egy Mixer pólójára ment az egész ital.
-Úristen, nagyon sajnálom!- fordultam hozzá.
-Nem a te hibád. Imádlak!- kiáltotta, amikor már távolabb voltam tőle.
-Én is téged!-pattantam be a kocsiba.
Mixerek. Annyira kedvesek.
Szóval az autó alig bírt elindulni, mindig beálltak elé. De szerencsére a sofőr egy jó pillanatban a gázra lépett, és már ki is kanyarodtunk az útra.
-Hülye sajtó.-fontam össze a karjaim.
-Nyugi.-nézett a szemembe Kath.-Már vége.-bólintott. Az a vége szó... És pont az mondja, akinek 29 nap múlva vége...
-Klassz.-motyogtam, majd kinéztem az ablakon.
Megint Katherine halála jutott eszembe. Mi lesz velem nélküle? Hogy bírom majd ki? De még szerencsés vagyok, mert van egy családom, egy vőlegényem, és a Little Mix lányok. Nincs okom ezen a téren panaszra. Annyi ember vesz körül. Még a többezer fan is. És az olyan Directionerek, akik szeretnek engem. Csak ezek számítanak.
-Perrie! Már negyedszerre szólok!- eszméltem fel Kath hangjára.
-Oh, bocsi, mi van?- kapkodtam a fejem.
-Mi a baj?
-Nekem? Semmi bajom sincs!- legyintettem. De amúgy a testi épségemet elnézve.. El van törve az egyik karom. Ennyi lenne.
-Ismerlek.-keresgélt a tekintetemben Kath.
Mintha csak a szemembe nézve, és máris tudja mi a helyzet.
-Csak...-nem szabadna lelomboznom..-Hiányzik Prada és Hatchi!- vágtam szomorú képet.
-Velük is hamarosan találkozol.-nyugtatott. Okés, eddig nem buktam le.
-Alig várom!-mosolyogtam.
Erre Katherine megölelt. Pedig hazudtam neki..
1 ÓRA MÚLVA
Beléptem a házunkba, és rögtön jobban éreztem magam. Óriási, én vettem anyunak, de én is itt lakok. Gyönyörű. Bizonyos helyeken visszhangzik a szavam, olyan nagy. Természetesen rögtön a konyhába, azon belül a hűtőhöz rohantam. Kinyitottam, és kivettem egy "kis" kaját. Tálcára raktam, majd felvittem őket a szobámba. Ott Kath várt.
-Mi jót hoztál?- ugrott az ágyra.
-Nutella, joghurt, csoki és gumicukor. Na meg két kanál!- emeltem fel az evőeszközöket.
-Nyami!- vett ki az egyik zacskóból egy színes gumicukrot.
Mindig ezt csináljuk. Felhozom az összes nasit, majd megesszük. Közben nevetünk, beszélgetünk.
-Nem bírok többet enni..-nyekeregte Kath, de azért még evett egy kanál Nutellát.
-Én sem..-feküdtem ki az ágyon.
Utána mindent elpakoltam, és filmeket néztünk, körülbelül estig. Egyszer be is aludtam. De este kikapcsoltam a tévét, majd elaludtam. Szörnyű álmom volt. Katherine mellett ültem, miközben ő sírt a kórházi ágyon. Jaj, ne már! Könnyek közt keltem fel. Csak egy álom volt, és még csak hajnali egy óra van. Barátnőm szuszogva aludt, így inkább kimentem az erkélyre, hogy ne zavarjam. Nekitámaszkodtam a korlátnak, majd sírni kezdtem. Szipogtam, a könnyeim a kezemre hulltak.
-Annyira fog hiányozni..-hajtottam le a fejem.
Elővettem a mobilom, és a témában kerestem kisebb cikkeket, hátha az segít. Kicsit le is nyugtatott. Más emberek is írták, hogy mennyire fáj nekik az, hogy elvesztették azt, akit szerettek. A végére már néha el is mosolyodtam a vicces blogosokon, mert végül találtam pár fanfiction paródiát. Egy óra múlva újra az ágyamban tudhattam magam. Elaludtam, immár rossz álmok nélkül.

3. fejezet

Már sötét volt, amikor kinyitottam a szemeim. A kattogó órára néztem a falon, ami 0:20-at mutatott. Viszont már nem voltam álmos, ezért unatkoztam. Sötétben túl sok mimdent nem lehet csinálni. Halkan bekapcsoltam a tévét.
-Istenem..-sóhajtottam.-Ahogy innen kikerülök, elmegyek egy welness-hétvégére.-tervezgettem. És ekkor a szoba másik végében feltűnt egy asztalka, amin a Seventeen egyik száma volt. Végülis maximum felkapcsolom a fehér olvasólámpát, és olvashatom is a magazint.
Próbáltam kikászálódni az ágyból, de nagyon fájt a lábam.
-Hogy jutok el odáig? Mint egy baba, aki járni tanul..-motyogtam.
Már majdnem felálltam, amikor egy megcsúsztam és a csempére estem. Persze itt még nincs vége. Magammal rántottam a rám kötött infúziókat is. Azok vadul csipogni kezdtek, és a doktornő futott be hozzám.
-Mi történt?- kapkodott.
-Hát.. el akartam menni a magazinért.-vigyorogtam, pedig rohadtul fájt mindenem.
-Miért nem alszik?- Egy gombbal kikapcsolta a gépeket, majd az ágyamba segített.
-Mert nem vagyok álmos. Egészen idáig aludtam!- takaróztam be.
-Jaj...-sóhajtott Mary, mert ezt olvastam le a ruháján lévő címkéről.
-Sajnálom.-szégyeltem magam.
-Semmi gond.-rázta meg a fejét, majd átadta nekem a Seventeent. Utána elment.
Ez halál ciki volt. Ennyire szerencsétlen hogy lehetek?! Még sétálni sem tudok. Gyorsan az első lapnál kinyitottam a magazint, és olvasni kezdtem. Mindig itt szoktak lenni a sztárhírek. És természetesen megint a saját képemet szúrtam ki. Olvasni kezdtem a cikket.
"PERRIE EDWARDS BARÁTJÁVAL SZENVEDETT BALESETET
A csinos Little Mix tag vőlegényével, Zayn Malikkal, és legjobb barátnőjével, Katherine Sprice-szal utazott egy kocsiban, amikor megcsúsztak és ütközés áldozatai lettek. Mindhárman kórházban vannak, szerencsére durvább sérülésekkel megúszták. A minap Jade Thirlwall kolléganője nyilatkozott: |Nagyon sajnálom Perriet, talán soha többé nem énekelhet. Kicsit félek, a banda nem veszíthet el egy tagot sem.| Talán igazak a hírek, és a lányok csökkennek egy hanggal?"
-Mi a franc?!!- olvastam újra harmadszorra is.-Kiléptetnek a bandából?- akadtam ki, majd nem érdekelt hány óra van, hívtam Jadet.
-Kilépek a bandából? Erről szó sem volt!- kezdtem hangosan.
-Mi van?- kérdezte álmosan.
-Mit is nyilatkoztál a Seventeennek?- kérdeztem ki.
-Nem tudom. Mit?- ásított.
-Hogy ki is léphetek a bandából!- csapkodtam a magazint.
-Figyelj, a hangod már nem.. jó.-kezdte.-Így nem lehetsz a banda tagja.-mondta "ez van" stílussal.
-Nem lehetne, hogy felfüggesztetek, amíg megoldom a dolgokat?- higgadtam le.
-Ezt már nem lehet megoldani.-válaszolt komolyan, és éreztem, hogy valahol igaza van.
-Jó éjt.-tettem le minden egyéb mondandó nélkül.
Inkább tovább lapozgattam a magazint. Nem kötött le semmi. Egész este forgolódtam, nem volt semmi életkedvem. A sötétben nézegettem a plafont. Eldúdolgattam pár LM dalt, amitől rögtön álomba szenderültem.
Mikor felültem a menedzserünk ült előttem, és a kirúgásomról beszélt. Mi??!! De szerencsére hirtelen felültem, és rájöttem, hogy csak álom volt. Megnyugodtam. Már 9 óra volt, így kezdtem ébredezni. Behozták a reggelim, amit megettem, majd névjegyzékekben megkerestem a menedzserünk, Steve-t.
-Jó, hogy hívsz, Perrie!- kezdte.
-Hogy érted?- ráncoltam a szemöldököm.
-Milyen a hangod?- megütötte a főnyereményt, gratulálunk! A díj Perrie Edwards szomorú arca.
-Rossz.-suttogtam.
-Az baj, mert 1 hónap múlva kezdődik a turnétok..-erre hirtelen teljesen éber lettem.
-Turné?- ismételtem.
-Az.
-Úristen, annyira jó lenne!- örömködtem.-De van egy bökkenő. A hangom.-hirtelen legördült egy könnycsepp az arcomon.
-Sajnálom, de így nincs a bandában helyed.-erre a leghangosabban bőgni kezdtem.
-Kérlek, adj 1 hónap haladékot! Mindent el fogok intézni!- tisztáztam. Hogy fogok mindent intézni? Istenem, én és a hülye mondataim.
-Az mindössze 31 nap.-mondta furcsán.
-Elég lesz annyi is.-bólintottam.
-Hát nekem oké.-adta be a derekát.
-Köszönöm.-hálálkodtam, majd letettem.
Fogtam az egyik ajándékom, ami egy szívecskés notesz volt, és felírtam mindent. Így fejben tudom tartani a dolgokat. Majd hívtam egy nővért, hogy tárcsázni tudjam Kath szobai telefonját is. Felvette!
-Igen?- kérdezte az orvosa.
-Tudja adni Katherinet?- reménykedtem egy "igen"-ben.
-Igen.-majd meghallottam a barátnőm hangját.
-Szia!- köszönt.
-Hogy vagy?- kezdtem.
-Rosszul.-nevetett.-Megsülök ebben a kendőben, amit műtét után a fejemre csavartak.-sóhajtott.
-A fejedet műtötték?- kérdeztem ki.
-Aha. De nem fáj, meg semmi.-válaszolt optimistán.-És veled mi van?- tért rám.
-Egy törött kézzel, fájós lábakkal, és rosszabb hanggal lettem gazdagabb.-ráztam a fejem.
-Rossz hangod lett?- miért ez varázsol el mindenkit? Emberek, az egyik csontom a kezemben kettétört!
-Sajnos.
-Szerinted amúgy tudnánk találkozni?-virult.
-Nem is tudom. Jó lenne veled egy szobában lenni.-ekkor a nővér elhagyta a termet.
-Az lenne a legjobb!-nem láttam, de tudtam, hogy mosolyog.-Viszont sajnos áthelyeztetnek valahova, így le kell tennem. Ezer puszi!-tette le.
Visszaakasztottam a kagylót, majd rájöttem, hogy ebben az időszakban jóban kéne lennem vele. A szomorúság senkinek sem jön jól. Majd a gondolatmenetem kopogás riasztotta meg.
-Jöhet!- kiabáltam, majd az ajtó kinyílt, és kit költöztettek át hozzám?! Kath-ot!-Istenem, Kath!- kaptam a szám elé a kezem.
-Pezzám!-örült nekem.
-Az apja azt mondta, hogy két személyre fizeti a lakosztályt, hátha kíván egy betegtársat fogadni.-válaszolta meg egy fel sem tett kérdésem a doki.
-Köszönjük!- kántáltuk egyszerre.
-Nincs mit.-majd elmentek.
-Annyira örülök neked!- vigyorott Katherine.
-Szerinted én nem?- mosolyogtam.
Annyit beszélgettünk még. Majd amikor a műtétjéről esett szó, szomorú lett.
-Van egy nagyon szomorú hírem..-megijedtem. Ha az embet valamit így kezd, az mindig szörnyű.-30 napom van, és aztán..-hunyta le a szemeit.
-Ugye nem?- suttogtam fátyolos szemekkel.
-De.-bólogatott, majd az arcát a tenyerébe temette.-Ezért voltam ennyire optimista.
És mindkettőnk könnyekben tört ki.
-Miért?- motyogtam.-Pedig annyira szeretlek! Testvéremként tekintek rád!- törölgettem a könnyeim.
-Én is. Sajnálom, amit Zaynnel tettem!
-Az már a múlt, nem érdekel!- kiáltottam hisztisen.-Sok időt kell együtt töltenünk.-suttogtam.
-Igen.-sírt.
Majd órákig ez ment.
-Figyelj, még sokszor el fogom mondani, de... Légy optimista, és csak a mának élj..-adott tanácsot Kath, mire halvány mosoly jelent meg az arcomon.
-Okés.-egyeztem bele.
-Mi lenne, ha telefonbetyárkodnánk? Mint régen!- vette fel az ötletet.
-Kezdjük is!- majd a mobilomba random számokat kezdtem el tárcsázni. A harmadik kicsöngött.
-Igen?- hallottam egy női hangot.
-Az első kertben vagyok, a hullával.-mondtam elváltoztatott hangon. Alig bírtam ki röhögés nélkül.
-De ott nincs senki.
-Akkor a hátsóudvarban. És vigyen magával egy egész csirkét!- Katherine könnyezett a nevetéstől.
-Jó..-majd hallottam, ahogy kinyitja a hűtőt és valamit kivesz belőle.
Mikor bizonyos ideig elment, letette a telefont. Gondolom rájött, hogy csak hülyédkedünk.
-Istenem, ez a nő hülye!-töröltem a könnyeim.
-Az!- kacagott Kath is.
-Amúgy szerined mikor engednek ki minket a kórházból?- fordultam felé elkomolyodva.
-Bármikor.-vonogatta a vállát.
-Már nagyon várom. A saját szobámban aludni lesz a legjobb!- tervezgettem.
-És normális ruhákban lenni, nem ezekben a fehér göncökben..-forgatta a szemeit.
Majd még sokat beszélgettünk, és eltelt a nap. Boldogan. Szóval vidáman, röhögőgörccsel feküdtünk le aludni.
-Jó éjt.-suttogta Kath.
-Neked is.-hunytam le a szemeim. 29 nap.