2. fejezet

Reggel megkaptam az isteni reggelim, majd váltogatni kezdtem a csatornák között. Kissé unatkoztam, mivel a tévében minden uncsi volt.
-Istenem..-nyomtam le egy gombot, majd ámulatba estem.-Úristenkém! Megjött a hangom!- szólaltam fel hangosan és vidáman. Erre egy nővér lépett be.
-Gond van?- kérdezte aggodalmasan.
-Semmi baja sincs a hangomnak!  Beszélek! És nem fáj!- örömködtem.
-Remek! Azonnal szólok az orvosának!-csapta ki az ajtót, amit a nagy sietésben nyitva is hagyott.
Pár perc múlva egy nővel tért vissza.
-Jól hallom? Gyógyulgat?- ült le mellém.
-Aha!- bólogattam hevesen.
-Egy nagy "Á"-t!- kezdte a vizsgálatot.-A torkával semmi gond sincs. Gratulálok.-mosolygott.
-És mi még a bajom?- kíváncsiskodtam.
-A bal keze eltört, és a torkának baja esett, így megműtöttük, azért fájt.-mesélte.-Észrevett változást a hangján?- állt fel.
-Most, hogy mondja..-hallgattam meg jobban magamat.-Magasabb lett.-jelentettem ki.
-Mert meg kellett műtenünk a hangszálait.-kezdtem félni.
-Ugye attól még énekelhetek?- Mert nekem az az életem!
-Hát.. próbálja ki.-remegni kezdtek a kezeim. Nem lehet rossz hangom! Akkor ott kell hagynom a LM-et! Az éneklési karrieremet! Olyan sokáig építettem, hogy nem szabad leállnom!
És megpróbáltam a Wings refrénjét, de inkább hasonlított egy vinnyogó kutyáéra, mintsem egy énekesnő hangjára.
-Nem!- kiabáltam.-Kérem vissza Perrie hangját!- erőszakoskodtam.
-Sajnáljuk, ez volt az egyetlen megoldás. Vagy a némaság. De így tud beszélni.-bíztattak, de én csak bőgtem.
-Nem..-suttogtam, majd letöröltem a könnyeim.-Magamra hagynának?- kértem udvariasan.
Erre kimentek, és magamra maradtam. Sírós hangom töltötte be a trópusi termet.
-Ez csak egy rossz álom..-győzködtem magam, de nem sikerült.-Francba!- kiáltottam,majd a tenyerembe temettem az arcom.
Nem tudtam szavakkal elmondani, mennyire utáltam magam. Nem tudok mit tenni. A LM 3 tagú lesz, én meg valami színpadi kellékes leszek.. Klassz.
-El kell fogadnom.-bólintottam.-De nem könnyű..-túrtam bele a hajamba, fél kézzel.-Még mindig Perrie vagyok, csak nem az énekesnő, hanem az átlagos csaj. Attól még a Mixerek szeretnek!- elmélkedtem.-Hm.-hümmögtem.-Biztos van valami műtét, vagy ilyesmi, amivel újra mesés hangom lehet! Csak hinnem kell benne.-öntöttem magamba erőt.-Bejöhetnek!- kiáltottam az ajtó felé.
-Máris megnyugodott?- csodálkozott a nővér.
-Persze. Csak kellett egy kicsit motyognom magamban.-legyintettem nevetve.
-Rendben. Hamarosan ebéd.-indult kifele a doktornő, de megállítottam.
-Elnézést! Hogy van Zayn és Katherine?- jutott eszembe.
-Majd később beszélünk róluk is!- mentek ki gyorsan.
Mi bajuk van? Valamit titkolnak? Esetleg az egyik barátomnak súlyos baja esett? Valaki válaszoljon már a kérdéseimre! Válaszok nélkül csak magamba roskadva elmélkedek. Megjött az ebédem, amit fél kézzel elfogyasztottam.
-Nővér!- szólítottam meg.
-Igen?-állt meg tálcával a kezében.
-Valahogy megtudná tudakolni nekem Zayn Malik és Katherine Sprices állapotát?- használtam ki a lehetőséget.
-Persze.-tette le a tálcát, majd a szobámban lévő vezetékes telefont átadta nekem. Egy lapon megnézte a szobaszámukat, és azok alapján kereste ki a lakosztályukat a kórházi telefonban.
-Zayn.-mondta el a hívott nevét.
Kicsöngött, mire egy orvos vette fel.
-Tudja adni Zayn Malikot?- egyezkedtem.
-Egy kis időre. Utána vizsgálata lesz.-majd átadta vőlegényemnek a kagylót.
-Szia!- köszöntem bele vidáman.
-Pezza!- ismert fel.-Mintha nem is te beszélnél!- állapította meg.
-Mivel megműtötték a hangszálaimat. Valami szörnyű lett a hangom. De veled mi történt?
-A légzsák az arcomnál fújodott fel,így egyik szememre homályosabban látok, seb van az arcomon,és a lábaim el vannak törve.-mesélte,mire felszisszentem.
-Áú.-reagáltam.
-Sajnos jön a vizsgálat, le kell tennem.-jelentette be.
-Oh. Hát akkor szia, férjecském!- humorizáltam.
-Szia, Perriem!- tette le.
Már csak Kath van hátra. Vajon neki mi a baja? Hívtuk, de egy doktor vette fel.
-Tudnék beszélni Katherine Sprice-szal?- nyögtem ki.
-Épp műtik, sajnálom. Egy óra múlva hívja vissza.-már majdnem letette, de gyorsan megkérdeztem valamit.
-Meg fog.. halni?- motyogtam.
-Nem hinném. De mennem kell leellenőriznem, szóval szia!- tette le a kedves néni.
Hihetetlenül izgultam, így azt tettem, amit mindig: aludtam.

1. fejezet

És hirtelen nyitogatni kezdtem a pilláimat. Ez egy jele annak, hogy élek. Hogy megmentettek.
Először a fehér plafont láttam meg. Már ettől is fájt a szemem, így gyorsan becsuktam és mélyen vettem a levegőt. Hihetetlenül izgultam. Egy kicsit figyeltem ki. Ágyban feküdtem. Gondolom a kórházban vagyok. Őszintén mevallva, féltem. Vajon, hogy nézhetek ki? Megvan még mindenem? Nagy sérüléseim vannak? Megválaszolatlan kérdések lepték be a fejemet.
Mikor már valamivel éberebb voltam, kinyitottam a szemeim. Egyedül anya ült mellettem. Nagyon örült annak, hogy élek. Még sírt is. Mert ez nagy szó. Kicsit közelebb hajolt és megsimította a szőke hajamat. Már nyelvemmel nedvesítettem ajkaimat, hogy beszélek hozzá, de nem tudtam. Nem jött ki hang a torkomon. Nem volt erőm hozzá. Fájt.
-Nyugi..-szólt halkan édesanyám.
Egy picit bólintottam, mire mosolyogni kezdett.
Nagyon megnyugtatott a lágy érintése, ezért becsuktam a szemeim, és elaludtam.
2 óra múlva
Kinyitottam a szemem, de nem anyut pillantottam meg, hanem a Little Mix többi tagját. Mind lufikkal a kezükben, plüssökkel és rajzokkal vártak az ébredésemre. Mikor meglátták, hogy ébren vagyok, halk léptekkel közelítettek meg, és mellém ültek az ágyamon.
-Szia, Pezz.-suttogták egyszerre.
Próbáltam megemelni a kezem, de fájt.
-Nem kell.- mosolyogva fogta meg a kezemet, Leigh.
Inkább mosolyogtam, ők meg csendben figyeltek. Na! Csak egy szót hadd mondjak! Egyetlen egyet. És ekkor éreztem először, hogy jön hang a torkomból.
-Csajok..-kezdtem rekedtes hangon, de már ez is nagy lépés volt. Mosolyogva várták a többit.- Imádlak titeket. Köszönöm a támogatást..- suttogtam, de több nem ment. Talán elég lesz ennyi is.
-Mi is téged..- ölelt meg gyengéden, Jade.
Jó volt érezni a szeretetet. Természetesen egész nap ott voltak velem. Sztoriztak, hoztak ételt, énekeltek és olvastak nekem magazinokból. Egyeltalán nem untam magam halálra, csak azt sajnáltam, hogy nem tudok válaszolni nekik. Ehhez képest nagyon jó napot töltöttünk együtt. Sajnos nekik menni kellett, de örültem a látogatásnak. Rengeteget aludtam, majd másnap újra felkeltem, a takarító zajára.
-Elnézést, megzavartam?- a dolgozó megszeppent arccal nézett rám, ahogy éppen kinyitottam a szemeim.
Mosolyogva ráztam meg a fejem. Megnyugodott és tovább söpört, amikor apa rontott be hozzám! Ez nagy dolog, hisz a szüleim elváltak és nagyon kevésszer látom aput. Odafutott hozzám és egy széket húzott az ágyam mellé. Szorosan megölelt, amit nem viszonoztam, mert fájt a karom.
-Annyira sajnálom kicsim, hogy nem voltam itt a kezdetektől!- szomorúan mondta.-De kárpótlom! Kivettem neked egy VIP szobát itt, a kórházban! Bármikor megjöhetnek a nővérek, és átvisznek!- vigyorogva fogta meg a kezemet.
Nem kellett volna ennyit költenie miattam. Én bárhol jól vagyok, csak mentsenek meg.
Ekkor nővérkék léptek be a szobába, és szó nélkül toltak ki a kórteremből. Végül egy hely elé vittek, ahol egy kis táblán VIP felirat ékeskedett, meg az én nevem! Perrie Louise Edwards! Uramatyám! És a legjobb része csak ezután következett. Bent elhelyeztek, és a szoba csodálatos volt! Gyönyörű zöld, trópusi növények és kisebb pálmafák vettek körül. Fa szerű burkolat volt a falon, ami igazi trópusi hatást keltett. Nagy tévém volt, az ágyam mellett meg jógalabda, amin állítólag egy jógát tanitó emberke fog velem edzeni. Hát jó..
-Remélem tetszik! És hamarosan megkapod a luxus ebéded is!- próbált apa minél több boldogságot önteni belém.
Bólintottam, mert tényleg minden fantasztikus volt, de gondolom nem olcsó.
Be is jött egy hölgy, majd a mellettem lévő kis asztalra tálcát tett. Volt rajta kettő tányér: az egyiken hús és zöldségek voltak, a másikon egy muffin. Ezek mellett egy pohár innivalót is kaptam. Aztán megszégyenítő módon etetni kezdtek, mint egy csecsemőt. Ezt elnézve a kaja isteni volt. Szívesen ettem, aztán pihentem picit. Néztem a tévét, valami modellekről szóló csatornát. Tetszett, de elaludtam közben. Milyen álmos lehetek mindig!

Prológus

A mai nap is jónak bizonyult. A pasimmal és legjobb barátnőmmel indultam a reptérre. A kocsiban ültünk, zuhogott az eső. Elöl ültem Zayn mellett, Kath pedig hátul gondolkozott csöndesen. Senki sem beszélt. Az utóbbi időben rendesen összevesztünk. Kath titkolta előlem,  hogy szereti Zayn -t, aztán ezt szépen letagadta. Végül pedig az egész egy rossz dologgal végződött. De most ezt elmesélem,  egy picit részletesebben.
Szóval megvolt a nagy hazugság. Kath hátul szipogott az ülésen, én meg csak  csöndesen helyezkedtem elöl. Zayn vezetett, közben senki sem szólalt meg. Alig vártam, hogy a régi legjobbnak nevezett barátnőmet kitegyük az esőbe, a reptér elé. Összefont karokkal néztem ki az ablakon, szerintem jogosan. Hirtelen kezdett idegesíteni a lány sírása, és mérgesen hátrafordultam.
-Most azonnal maradj csöndben! - üvöltöttem, de szerintem ezzel a hirtelen haraggal megijesztettem.
-Sajnálom, nagyon!-bőgött tovább.
-Most már mindent elrontottál...-suttogtam.
-Hát kösz. És én még mennyit segítettem rajtad...-csapta meg fülemet visszaszólása.
-Aha. Például el szeretted volna venni a fiúm. Nagy segítség.-vontam meg a vállam, ezzel fokozva a feszültséget.
-Ezt inkább most hagyjátok abba!- szólt ránk a vitába belekeveredve Zayn.
-Szóval ezt az esetet, ami nagyrészben rólad szól, hagyod elmenni a füled mellett? Félsz megmondani mindent ennek a piócának az arcába?- fordultam felé, ezután a sírós csajra mutattam.
-Na most lesz elegem!- kiabált Kath, és fogta a hajam, majd erősen meghúzta.
Erre felszisszentem és könnyes szemekkel kezdtem ordibálni. Pár pillanat múlva ez már nem egy vidám társaság volt. Hárman veszekedtünk, csapkodtuk egymást és sikítoztunk. Mármint Zayn nem, csak mi, lányok.
-Azt szeretnétek, hogy baleset legyen ebből?!- szólalt fel a pasim, de mi sajnos nem figyeltünk oda rá. Mással voltunk elfoglalva.
Ezután Katherine annyira embertelen szavakkal beszélt hozzám, hogy lépnem kellett. Egy lendülettel megfordultam, ezzel jól arcba vágtam Zayn-t. Méghozzá úgy, hogy a szemét érte a fájdalom. Kevés dologra emlékszek, ami utána történt. Elfordult a kormány, a légzsák előjött, és szegény sofőrünket jól eltalálta. Nem hittem el. Egy pillanat alatt kint termettünk a kocsiból, pont a hideg aszfaltra. Nagyon fájt mindenem. Egyszerre éreztem zsibbadást a lábamban, kezemben és arcomon. Piros foltok jelentek meg körülöttem. Ekkora lett volna a baleset? A víz vegyült véremmel, de egy dologgal voltam igazán elfoglalva: hol van Zayn és Kath? Zayn! Őt láttam először. Nagyobb bajai lehettek, mint nekem. Kérem... ne essen nagy bajunk. Éljük túl ezt..
Hirtelen a mentő szirénáját hallottam meg távolról. Egyre közeledett majd megállt. Addigra nem tudtam mást tenni, mint sírni. Minden fájt. Ekkor anyu hajolt fölém.
-Kincsem!- megértettem szavait, de válaszolni már nem volt erőm.
Sírt. Ha beszélni tudtam volna, biztos azt mondtam volna neki, hogy ne aggódjon. Minden rendben lesz. Egyedül szemeimmel tudtam ránézni, de azok is könnyesek voltak. Fölém hajolt egy ember, és maszkot adott a fejemre, amitől könnyebben tudtam lélegezni. Megmentenek. Mivel már biztonságban éreztem magam, lehunytam a szemeim. Nagyon jólesett egy kicsit nem figyelni másra. Egyenletesen vettem a levegőt, és ennyi. Utána nem emlékszek semmire.