1. fejezet

És hirtelen nyitogatni kezdtem a pilláimat. Ez egy jele annak, hogy élek. Hogy megmentettek.
Először a fehér plafont láttam meg. Már ettől is fájt a szemem, így gyorsan becsuktam és mélyen vettem a levegőt. Hihetetlenül izgultam. Egy kicsit figyeltem ki. Ágyban feküdtem. Gondolom a kórházban vagyok. Őszintén mevallva, féltem. Vajon, hogy nézhetek ki? Megvan még mindenem? Nagy sérüléseim vannak? Megválaszolatlan kérdések lepték be a fejemet.
Mikor már valamivel éberebb voltam, kinyitottam a szemeim. Egyedül anya ült mellettem. Nagyon örült annak, hogy élek. Még sírt is. Mert ez nagy szó. Kicsit közelebb hajolt és megsimította a szőke hajamat. Már nyelvemmel nedvesítettem ajkaimat, hogy beszélek hozzá, de nem tudtam. Nem jött ki hang a torkomon. Nem volt erőm hozzá. Fájt.
-Nyugi..-szólt halkan édesanyám.
Egy picit bólintottam, mire mosolyogni kezdett.
Nagyon megnyugtatott a lágy érintése, ezért becsuktam a szemeim, és elaludtam.
2 óra múlva
Kinyitottam a szemem, de nem anyut pillantottam meg, hanem a Little Mix többi tagját. Mind lufikkal a kezükben, plüssökkel és rajzokkal vártak az ébredésemre. Mikor meglátták, hogy ébren vagyok, halk léptekkel közelítettek meg, és mellém ültek az ágyamon.
-Szia, Pezz.-suttogták egyszerre.
Próbáltam megemelni a kezem, de fájt.
-Nem kell.- mosolyogva fogta meg a kezemet, Leigh.
Inkább mosolyogtam, ők meg csendben figyeltek. Na! Csak egy szót hadd mondjak! Egyetlen egyet. És ekkor éreztem először, hogy jön hang a torkomból.
-Csajok..-kezdtem rekedtes hangon, de már ez is nagy lépés volt. Mosolyogva várták a többit.- Imádlak titeket. Köszönöm a támogatást..- suttogtam, de több nem ment. Talán elég lesz ennyi is.
-Mi is téged..- ölelt meg gyengéden, Jade.
Jó volt érezni a szeretetet. Természetesen egész nap ott voltak velem. Sztoriztak, hoztak ételt, énekeltek és olvastak nekem magazinokból. Egyeltalán nem untam magam halálra, csak azt sajnáltam, hogy nem tudok válaszolni nekik. Ehhez képest nagyon jó napot töltöttünk együtt. Sajnos nekik menni kellett, de örültem a látogatásnak. Rengeteget aludtam, majd másnap újra felkeltem, a takarító zajára.
-Elnézést, megzavartam?- a dolgozó megszeppent arccal nézett rám, ahogy éppen kinyitottam a szemeim.
Mosolyogva ráztam meg a fejem. Megnyugodott és tovább söpört, amikor apa rontott be hozzám! Ez nagy dolog, hisz a szüleim elváltak és nagyon kevésszer látom aput. Odafutott hozzám és egy széket húzott az ágyam mellé. Szorosan megölelt, amit nem viszonoztam, mert fájt a karom.
-Annyira sajnálom kicsim, hogy nem voltam itt a kezdetektől!- szomorúan mondta.-De kárpótlom! Kivettem neked egy VIP szobát itt, a kórházban! Bármikor megjöhetnek a nővérek, és átvisznek!- vigyorogva fogta meg a kezemet.
Nem kellett volna ennyit költenie miattam. Én bárhol jól vagyok, csak mentsenek meg.
Ekkor nővérkék léptek be a szobába, és szó nélkül toltak ki a kórteremből. Végül egy hely elé vittek, ahol egy kis táblán VIP felirat ékeskedett, meg az én nevem! Perrie Louise Edwards! Uramatyám! És a legjobb része csak ezután következett. Bent elhelyeztek, és a szoba csodálatos volt! Gyönyörű zöld, trópusi növények és kisebb pálmafák vettek körül. Fa szerű burkolat volt a falon, ami igazi trópusi hatást keltett. Nagy tévém volt, az ágyam mellett meg jógalabda, amin állítólag egy jógát tanitó emberke fog velem edzeni. Hát jó..
-Remélem tetszik! És hamarosan megkapod a luxus ebéded is!- próbált apa minél több boldogságot önteni belém.
Bólintottam, mert tényleg minden fantasztikus volt, de gondolom nem olcsó.
Be is jött egy hölgy, majd a mellettem lévő kis asztalra tálcát tett. Volt rajta kettő tányér: az egyiken hús és zöldségek voltak, a másikon egy muffin. Ezek mellett egy pohár innivalót is kaptam. Aztán megszégyenítő módon etetni kezdtek, mint egy csecsemőt. Ezt elnézve a kaja isteni volt. Szívesen ettem, aztán pihentem picit. Néztem a tévét, valami modellekről szóló csatornát. Tetszett, de elaludtam közben. Milyen álmos lehetek mindig!