4. fejezet

Ásítozva keltem fel. A nap sugarai a redőny csíkjai között besütöttek a kórterembe, így fényességgel telt meg a hely. Kicsit még helyezkedtem a puha párnámon ( amit egyébként Anyu hozott be), majd felültem. Katherine még békésen aludt, jól be volt takarva a takarójával. Nem szerettem volna felébreszteszteni, ezért csöndesen kinyitottam egy random magazint, és falni kezdtem a sorjait. Még csak a harmadik lapot olvastam át, amikor barátnőm nyekeregve felém fordult.
-'reggelt.-motyogta rekdtes hangon.
-Szia!- néztem rá lelkesen, majd az ölembe tettem a nyitott magazint.-Milyen volt az első estéd, itt?- néztem körül a csodás helyen.
-Kényelmes volt.-mosolyodott el.
-Szerintem hamarosan hozzák a reggelit.-kezdtem a magazint újraolvasni.
-Az jó lenne, farkaséhes vagyok.-ült fel, de még félálomban volt.
-Olvass te is. Az utóbbi időben rengeteg sztárhírt tudtam meg.-lapoztam a celeb oldalra, majd meglengettem Kath orra előtt.-És szinte az összes magazinban szerepelünk.-dobtam át neki, mire olvasni kezdte a mi cikkünket.
-Ez a cikk szörnyű.-rázta a fejét hitetlenkedve.-Nem is estem kómába!- ráncolta nevetve a szemöldökét.
-A sajtó minden ilyet kitalál, már megtanultam.-legyintettem, majd elővettem a telóm.-Bizonyítsuk nekik, hogy élünk és virulunk!-kapcsoltam a kamerába.
A selfien Kath aranyosan mosolygott, én meg követtem a példáját. Látszottak az orvosi eszközök, szóval tudhatják, hogy kórhában vagyunk. Ezt írtam Facebookon a képhez: "Tökéletesen jól vagyunk ☺". Percek múlva már 400 lájkkal istenítették a fotót. Kaptam olyan kommenteket is, amiben gyógyulást kívántak, megkérdezték a bajunkat, és párra válaszoltam is. Majd egy nővérke belökte az ajtót, és meghozta a reggelinket.
-Jó reggelt.-adta át a tálcákat.-Hamarosan jön az orvos, és közöl veletek egy jó hírt!- mosolygott, majd elment.
Utána lépett be a doki is.
-Sziasztok, lányok!- húzott mellénk egy széket, majd leült.-Ma kimehettek a kórházból!- közölte, mire mosolyogva örömködni kezdtünk a barátnőmmel.
-És Zayn?- jutott eszembe.
-Kicsit tovább bent kell tartanunk, de aggodalomra semmi ok.-nyugtatott.
-Nagyon jó lesz!- vigyorogtam.
-Ma bejön Perrie anyukája, és segít összepakolni, majd hazavisz titeket.-vázolta a tervet.
-És az én anyukám?- szomorodott el Kath.
-Sajnos apukáddal üzleti úton vannak, és lesznek két hétig.-erre Katherine kicsit szomorúbb lett. Szegény lány. A szülei alig törődnek vele, mindig nálam alszik és nyaral. Persze nekem ezzel semmi bajom, de egyszer igazán elutazhatna a család valahova egy hétre, nyaralni. A házukban sosem látok olyan fotót, ahol Kath kicsi és úszógumiban áll a tengerparton, a szülei mellett. Csak a diplomájuk lóg a falon, aztán ennyi. Én Kath helyében már megszoktam volna.
DU. 3:00
Kopogtattak, majd anyu egy bőrönddel a kezében megjelent előttünk.
-Mindent bepakolok. Addig itt van pár ruha, öltözzetek fel!- dobta a kezünkbe a rucikat.
A mosdóban átváltottam a ruháimat. Annyira jó volt végre friss, otthon-illatú ruhában lenni!
-Végre, végre, vééégre.-dalolásztam a szörnyű hangomon.
Miután anya bepakolt nekünk, indulhattunk is. Az egyetlen dolog, amitől félek, azok a paparazzik. Biztos már itt tolonganak az épület előtt. És igazam volt. Miután egy automatába pénzt dobtam, majd fogtam a kávém, a kapu elé léptünk. Kinyitottam, és rögtön vaku csillant meg a szememben. Az újságírók már fogták a kameráikat, a jegyzeteiket.
-Helló!- indultam meg, amiben rendőrök segítettek.
Egymás mellé állva kisebb korlátot képeztek, és mi futhattunk a kocsiba. De ekkor az egyik újságíró annyira tolongott, hogy meglökött, és egy Mixer pólójára ment az egész ital.
-Úristen, nagyon sajnálom!- fordultam hozzá.
-Nem a te hibád. Imádlak!- kiáltotta, amikor már távolabb voltam tőle.
-Én is téged!-pattantam be a kocsiba.
Mixerek. Annyira kedvesek.
Szóval az autó alig bírt elindulni, mindig beálltak elé. De szerencsére a sofőr egy jó pillanatban a gázra lépett, és már ki is kanyarodtunk az útra.
-Hülye sajtó.-fontam össze a karjaim.
-Nyugi.-nézett a szemembe Kath.-Már vége.-bólintott. Az a vége szó... És pont az mondja, akinek 29 nap múlva vége...
-Klassz.-motyogtam, majd kinéztem az ablakon.
Megint Katherine halála jutott eszembe. Mi lesz velem nélküle? Hogy bírom majd ki? De még szerencsés vagyok, mert van egy családom, egy vőlegényem, és a Little Mix lányok. Nincs okom ezen a téren panaszra. Annyi ember vesz körül. Még a többezer fan is. És az olyan Directionerek, akik szeretnek engem. Csak ezek számítanak.
-Perrie! Már negyedszerre szólok!- eszméltem fel Kath hangjára.
-Oh, bocsi, mi van?- kapkodtam a fejem.
-Mi a baj?
-Nekem? Semmi bajom sincs!- legyintettem. De amúgy a testi épségemet elnézve.. El van törve az egyik karom. Ennyi lenne.
-Ismerlek.-keresgélt a tekintetemben Kath.
Mintha csak a szemembe nézve, és máris tudja mi a helyzet.
-Csak...-nem szabadna lelomboznom..-Hiányzik Prada és Hatchi!- vágtam szomorú képet.
-Velük is hamarosan találkozol.-nyugtatott. Okés, eddig nem buktam le.
-Alig várom!-mosolyogtam.
Erre Katherine megölelt. Pedig hazudtam neki..
1 ÓRA MÚLVA
Beléptem a házunkba, és rögtön jobban éreztem magam. Óriási, én vettem anyunak, de én is itt lakok. Gyönyörű. Bizonyos helyeken visszhangzik a szavam, olyan nagy. Természetesen rögtön a konyhába, azon belül a hűtőhöz rohantam. Kinyitottam, és kivettem egy "kis" kaját. Tálcára raktam, majd felvittem őket a szobámba. Ott Kath várt.
-Mi jót hoztál?- ugrott az ágyra.
-Nutella, joghurt, csoki és gumicukor. Na meg két kanál!- emeltem fel az evőeszközöket.
-Nyami!- vett ki az egyik zacskóból egy színes gumicukrot.
Mindig ezt csináljuk. Felhozom az összes nasit, majd megesszük. Közben nevetünk, beszélgetünk.
-Nem bírok többet enni..-nyekeregte Kath, de azért még evett egy kanál Nutellát.
-Én sem..-feküdtem ki az ágyon.
Utána mindent elpakoltam, és filmeket néztünk, körülbelül estig. Egyszer be is aludtam. De este kikapcsoltam a tévét, majd elaludtam. Szörnyű álmom volt. Katherine mellett ültem, miközben ő sírt a kórházi ágyon. Jaj, ne már! Könnyek közt keltem fel. Csak egy álom volt, és még csak hajnali egy óra van. Barátnőm szuszogva aludt, így inkább kimentem az erkélyre, hogy ne zavarjam. Nekitámaszkodtam a korlátnak, majd sírni kezdtem. Szipogtam, a könnyeim a kezemre hulltak.
-Annyira fog hiányozni..-hajtottam le a fejem.
Elővettem a mobilom, és a témában kerestem kisebb cikkeket, hátha az segít. Kicsit le is nyugtatott. Más emberek is írták, hogy mennyire fáj nekik az, hogy elvesztették azt, akit szerettek. A végére már néha el is mosolyodtam a vicces blogosokon, mert végül találtam pár fanfiction paródiát. Egy óra múlva újra az ágyamban tudhattam magam. Elaludtam, immár rossz álmok nélkül.

3. fejezet

Már sötét volt, amikor kinyitottam a szemeim. A kattogó órára néztem a falon, ami 0:20-at mutatott. Viszont már nem voltam álmos, ezért unatkoztam. Sötétben túl sok mimdent nem lehet csinálni. Halkan bekapcsoltam a tévét.
-Istenem..-sóhajtottam.-Ahogy innen kikerülök, elmegyek egy welness-hétvégére.-tervezgettem. És ekkor a szoba másik végében feltűnt egy asztalka, amin a Seventeen egyik száma volt. Végülis maximum felkapcsolom a fehér olvasólámpát, és olvashatom is a magazint.
Próbáltam kikászálódni az ágyból, de nagyon fájt a lábam.
-Hogy jutok el odáig? Mint egy baba, aki járni tanul..-motyogtam.
Már majdnem felálltam, amikor egy megcsúsztam és a csempére estem. Persze itt még nincs vége. Magammal rántottam a rám kötött infúziókat is. Azok vadul csipogni kezdtek, és a doktornő futott be hozzám.
-Mi történt?- kapkodott.
-Hát.. el akartam menni a magazinért.-vigyorogtam, pedig rohadtul fájt mindenem.
-Miért nem alszik?- Egy gombbal kikapcsolta a gépeket, majd az ágyamba segített.
-Mert nem vagyok álmos. Egészen idáig aludtam!- takaróztam be.
-Jaj...-sóhajtott Mary, mert ezt olvastam le a ruháján lévő címkéről.
-Sajnálom.-szégyeltem magam.
-Semmi gond.-rázta meg a fejét, majd átadta nekem a Seventeent. Utána elment.
Ez halál ciki volt. Ennyire szerencsétlen hogy lehetek?! Még sétálni sem tudok. Gyorsan az első lapnál kinyitottam a magazint, és olvasni kezdtem. Mindig itt szoktak lenni a sztárhírek. És természetesen megint a saját képemet szúrtam ki. Olvasni kezdtem a cikket.
"PERRIE EDWARDS BARÁTJÁVAL SZENVEDETT BALESETET
A csinos Little Mix tag vőlegényével, Zayn Malikkal, és legjobb barátnőjével, Katherine Sprice-szal utazott egy kocsiban, amikor megcsúsztak és ütközés áldozatai lettek. Mindhárman kórházban vannak, szerencsére durvább sérülésekkel megúszták. A minap Jade Thirlwall kolléganője nyilatkozott: |Nagyon sajnálom Perriet, talán soha többé nem énekelhet. Kicsit félek, a banda nem veszíthet el egy tagot sem.| Talán igazak a hírek, és a lányok csökkennek egy hanggal?"
-Mi a franc?!!- olvastam újra harmadszorra is.-Kiléptetnek a bandából?- akadtam ki, majd nem érdekelt hány óra van, hívtam Jadet.
-Kilépek a bandából? Erről szó sem volt!- kezdtem hangosan.
-Mi van?- kérdezte álmosan.
-Mit is nyilatkoztál a Seventeennek?- kérdeztem ki.
-Nem tudom. Mit?- ásított.
-Hogy ki is léphetek a bandából!- csapkodtam a magazint.
-Figyelj, a hangod már nem.. jó.-kezdte.-Így nem lehetsz a banda tagja.-mondta "ez van" stílussal.
-Nem lehetne, hogy felfüggesztetek, amíg megoldom a dolgokat?- higgadtam le.
-Ezt már nem lehet megoldani.-válaszolt komolyan, és éreztem, hogy valahol igaza van.
-Jó éjt.-tettem le minden egyéb mondandó nélkül.
Inkább tovább lapozgattam a magazint. Nem kötött le semmi. Egész este forgolódtam, nem volt semmi életkedvem. A sötétben nézegettem a plafont. Eldúdolgattam pár LM dalt, amitől rögtön álomba szenderültem.
Mikor felültem a menedzserünk ült előttem, és a kirúgásomról beszélt. Mi??!! De szerencsére hirtelen felültem, és rájöttem, hogy csak álom volt. Megnyugodtam. Már 9 óra volt, így kezdtem ébredezni. Behozták a reggelim, amit megettem, majd névjegyzékekben megkerestem a menedzserünk, Steve-t.
-Jó, hogy hívsz, Perrie!- kezdte.
-Hogy érted?- ráncoltam a szemöldököm.
-Milyen a hangod?- megütötte a főnyereményt, gratulálunk! A díj Perrie Edwards szomorú arca.
-Rossz.-suttogtam.
-Az baj, mert 1 hónap múlva kezdődik a turnétok..-erre hirtelen teljesen éber lettem.
-Turné?- ismételtem.
-Az.
-Úristen, annyira jó lenne!- örömködtem.-De van egy bökkenő. A hangom.-hirtelen legördült egy könnycsepp az arcomon.
-Sajnálom, de így nincs a bandában helyed.-erre a leghangosabban bőgni kezdtem.
-Kérlek, adj 1 hónap haladékot! Mindent el fogok intézni!- tisztáztam. Hogy fogok mindent intézni? Istenem, én és a hülye mondataim.
-Az mindössze 31 nap.-mondta furcsán.
-Elég lesz annyi is.-bólintottam.
-Hát nekem oké.-adta be a derekát.
-Köszönöm.-hálálkodtam, majd letettem.
Fogtam az egyik ajándékom, ami egy szívecskés notesz volt, és felírtam mindent. Így fejben tudom tartani a dolgokat. Majd hívtam egy nővért, hogy tárcsázni tudjam Kath szobai telefonját is. Felvette!
-Igen?- kérdezte az orvosa.
-Tudja adni Katherinet?- reménykedtem egy "igen"-ben.
-Igen.-majd meghallottam a barátnőm hangját.
-Szia!- köszönt.
-Hogy vagy?- kezdtem.
-Rosszul.-nevetett.-Megsülök ebben a kendőben, amit műtét után a fejemre csavartak.-sóhajtott.
-A fejedet műtötték?- kérdeztem ki.
-Aha. De nem fáj, meg semmi.-válaszolt optimistán.-És veled mi van?- tért rám.
-Egy törött kézzel, fájós lábakkal, és rosszabb hanggal lettem gazdagabb.-ráztam a fejem.
-Rossz hangod lett?- miért ez varázsol el mindenkit? Emberek, az egyik csontom a kezemben kettétört!
-Sajnos.
-Szerinted amúgy tudnánk találkozni?-virult.
-Nem is tudom. Jó lenne veled egy szobában lenni.-ekkor a nővér elhagyta a termet.
-Az lenne a legjobb!-nem láttam, de tudtam, hogy mosolyog.-Viszont sajnos áthelyeztetnek valahova, így le kell tennem. Ezer puszi!-tette le.
Visszaakasztottam a kagylót, majd rájöttem, hogy ebben az időszakban jóban kéne lennem vele. A szomorúság senkinek sem jön jól. Majd a gondolatmenetem kopogás riasztotta meg.
-Jöhet!- kiabáltam, majd az ajtó kinyílt, és kit költöztettek át hozzám?! Kath-ot!-Istenem, Kath!- kaptam a szám elé a kezem.
-Pezzám!-örült nekem.
-Az apja azt mondta, hogy két személyre fizeti a lakosztályt, hátha kíván egy betegtársat fogadni.-válaszolta meg egy fel sem tett kérdésem a doki.
-Köszönjük!- kántáltuk egyszerre.
-Nincs mit.-majd elmentek.
-Annyira örülök neked!- vigyorott Katherine.
-Szerinted én nem?- mosolyogtam.
Annyit beszélgettünk még. Majd amikor a műtétjéről esett szó, szomorú lett.
-Van egy nagyon szomorú hírem..-megijedtem. Ha az embet valamit így kezd, az mindig szörnyű.-30 napom van, és aztán..-hunyta le a szemeit.
-Ugye nem?- suttogtam fátyolos szemekkel.
-De.-bólogatott, majd az arcát a tenyerébe temette.-Ezért voltam ennyire optimista.
És mindkettőnk könnyekben tört ki.
-Miért?- motyogtam.-Pedig annyira szeretlek! Testvéremként tekintek rád!- törölgettem a könnyeim.
-Én is. Sajnálom, amit Zaynnel tettem!
-Az már a múlt, nem érdekel!- kiáltottam hisztisen.-Sok időt kell együtt töltenünk.-suttogtam.
-Igen.-sírt.
Majd órákig ez ment.
-Figyelj, még sokszor el fogom mondani, de... Légy optimista, és csak a mának élj..-adott tanácsot Kath, mire halvány mosoly jelent meg az arcomon.
-Okés.-egyeztem bele.
-Mi lenne, ha telefonbetyárkodnánk? Mint régen!- vette fel az ötletet.
-Kezdjük is!- majd a mobilomba random számokat kezdtem el tárcsázni. A harmadik kicsöngött.
-Igen?- hallottam egy női hangot.
-Az első kertben vagyok, a hullával.-mondtam elváltoztatott hangon. Alig bírtam ki röhögés nélkül.
-De ott nincs senki.
-Akkor a hátsóudvarban. És vigyen magával egy egész csirkét!- Katherine könnyezett a nevetéstől.
-Jó..-majd hallottam, ahogy kinyitja a hűtőt és valamit kivesz belőle.
Mikor bizonyos ideig elment, letette a telefont. Gondolom rájött, hogy csak hülyédkedünk.
-Istenem, ez a nő hülye!-töröltem a könnyeim.
-Az!- kacagott Kath is.
-Amúgy szerined mikor engednek ki minket a kórházból?- fordultam felé elkomolyodva.
-Bármikor.-vonogatta a vállát.
-Már nagyon várom. A saját szobámban aludni lesz a legjobb!- tervezgettem.
-És normális ruhákban lenni, nem ezekben a fehér göncökben..-forgatta a szemeit.
Majd még sokat beszélgettünk, és eltelt a nap. Boldogan. Szóval vidáman, röhögőgörccsel feküdtünk le aludni.
-Jó éjt.-suttogta Kath.
-Neked is.-hunytam le a szemeim. 29 nap.

2. fejezet

Reggel megkaptam az isteni reggelim, majd váltogatni kezdtem a csatornák között. Kissé unatkoztam, mivel a tévében minden uncsi volt.
-Istenem..-nyomtam le egy gombot, majd ámulatba estem.-Úristenkém! Megjött a hangom!- szólaltam fel hangosan és vidáman. Erre egy nővér lépett be.
-Gond van?- kérdezte aggodalmasan.
-Semmi baja sincs a hangomnak!  Beszélek! És nem fáj!- örömködtem.
-Remek! Azonnal szólok az orvosának!-csapta ki az ajtót, amit a nagy sietésben nyitva is hagyott.
Pár perc múlva egy nővel tért vissza.
-Jól hallom? Gyógyulgat?- ült le mellém.
-Aha!- bólogattam hevesen.
-Egy nagy "Á"-t!- kezdte a vizsgálatot.-A torkával semmi gond sincs. Gratulálok.-mosolygott.
-És mi még a bajom?- kíváncsiskodtam.
-A bal keze eltört, és a torkának baja esett, így megműtöttük, azért fájt.-mesélte.-Észrevett változást a hangján?- állt fel.
-Most, hogy mondja..-hallgattam meg jobban magamat.-Magasabb lett.-jelentettem ki.
-Mert meg kellett műtenünk a hangszálait.-kezdtem félni.
-Ugye attól még énekelhetek?- Mert nekem az az életem!
-Hát.. próbálja ki.-remegni kezdtek a kezeim. Nem lehet rossz hangom! Akkor ott kell hagynom a LM-et! Az éneklési karrieremet! Olyan sokáig építettem, hogy nem szabad leállnom!
És megpróbáltam a Wings refrénjét, de inkább hasonlított egy vinnyogó kutyáéra, mintsem egy énekesnő hangjára.
-Nem!- kiabáltam.-Kérem vissza Perrie hangját!- erőszakoskodtam.
-Sajnáljuk, ez volt az egyetlen megoldás. Vagy a némaság. De így tud beszélni.-bíztattak, de én csak bőgtem.
-Nem..-suttogtam, majd letöröltem a könnyeim.-Magamra hagynának?- kértem udvariasan.
Erre kimentek, és magamra maradtam. Sírós hangom töltötte be a trópusi termet.
-Ez csak egy rossz álom..-győzködtem magam, de nem sikerült.-Francba!- kiáltottam,majd a tenyerembe temettem az arcom.
Nem tudtam szavakkal elmondani, mennyire utáltam magam. Nem tudok mit tenni. A LM 3 tagú lesz, én meg valami színpadi kellékes leszek.. Klassz.
-El kell fogadnom.-bólintottam.-De nem könnyű..-túrtam bele a hajamba, fél kézzel.-Még mindig Perrie vagyok, csak nem az énekesnő, hanem az átlagos csaj. Attól még a Mixerek szeretnek!- elmélkedtem.-Hm.-hümmögtem.-Biztos van valami műtét, vagy ilyesmi, amivel újra mesés hangom lehet! Csak hinnem kell benne.-öntöttem magamba erőt.-Bejöhetnek!- kiáltottam az ajtó felé.
-Máris megnyugodott?- csodálkozott a nővér.
-Persze. Csak kellett egy kicsit motyognom magamban.-legyintettem nevetve.
-Rendben. Hamarosan ebéd.-indult kifele a doktornő, de megállítottam.
-Elnézést! Hogy van Zayn és Katherine?- jutott eszembe.
-Majd később beszélünk róluk is!- mentek ki gyorsan.
Mi bajuk van? Valamit titkolnak? Esetleg az egyik barátomnak súlyos baja esett? Valaki válaszoljon már a kérdéseimre! Válaszok nélkül csak magamba roskadva elmélkedek. Megjött az ebédem, amit fél kézzel elfogyasztottam.
-Nővér!- szólítottam meg.
-Igen?-állt meg tálcával a kezében.
-Valahogy megtudná tudakolni nekem Zayn Malik és Katherine Sprices állapotát?- használtam ki a lehetőséget.
-Persze.-tette le a tálcát, majd a szobámban lévő vezetékes telefont átadta nekem. Egy lapon megnézte a szobaszámukat, és azok alapján kereste ki a lakosztályukat a kórházi telefonban.
-Zayn.-mondta el a hívott nevét.
Kicsöngött, mire egy orvos vette fel.
-Tudja adni Zayn Malikot?- egyezkedtem.
-Egy kis időre. Utána vizsgálata lesz.-majd átadta vőlegényemnek a kagylót.
-Szia!- köszöntem bele vidáman.
-Pezza!- ismert fel.-Mintha nem is te beszélnél!- állapította meg.
-Mivel megműtötték a hangszálaimat. Valami szörnyű lett a hangom. De veled mi történt?
-A légzsák az arcomnál fújodott fel,így egyik szememre homályosabban látok, seb van az arcomon,és a lábaim el vannak törve.-mesélte,mire felszisszentem.
-Áú.-reagáltam.
-Sajnos jön a vizsgálat, le kell tennem.-jelentette be.
-Oh. Hát akkor szia, férjecském!- humorizáltam.
-Szia, Perriem!- tette le.
Már csak Kath van hátra. Vajon neki mi a baja? Hívtuk, de egy doktor vette fel.
-Tudnék beszélni Katherine Sprice-szal?- nyögtem ki.
-Épp műtik, sajnálom. Egy óra múlva hívja vissza.-már majdnem letette, de gyorsan megkérdeztem valamit.
-Meg fog.. halni?- motyogtam.
-Nem hinném. De mennem kell leellenőriznem, szóval szia!- tette le a kedves néni.
Hihetetlenül izgultam, így azt tettem, amit mindig: aludtam.

1. fejezet

És hirtelen nyitogatni kezdtem a pilláimat. Ez egy jele annak, hogy élek. Hogy megmentettek.
Először a fehér plafont láttam meg. Már ettől is fájt a szemem, így gyorsan becsuktam és mélyen vettem a levegőt. Hihetetlenül izgultam. Egy kicsit figyeltem ki. Ágyban feküdtem. Gondolom a kórházban vagyok. Őszintén mevallva, féltem. Vajon, hogy nézhetek ki? Megvan még mindenem? Nagy sérüléseim vannak? Megválaszolatlan kérdések lepték be a fejemet.
Mikor már valamivel éberebb voltam, kinyitottam a szemeim. Egyedül anya ült mellettem. Nagyon örült annak, hogy élek. Még sírt is. Mert ez nagy szó. Kicsit közelebb hajolt és megsimította a szőke hajamat. Már nyelvemmel nedvesítettem ajkaimat, hogy beszélek hozzá, de nem tudtam. Nem jött ki hang a torkomon. Nem volt erőm hozzá. Fájt.
-Nyugi..-szólt halkan édesanyám.
Egy picit bólintottam, mire mosolyogni kezdett.
Nagyon megnyugtatott a lágy érintése, ezért becsuktam a szemeim, és elaludtam.
2 óra múlva
Kinyitottam a szemem, de nem anyut pillantottam meg, hanem a Little Mix többi tagját. Mind lufikkal a kezükben, plüssökkel és rajzokkal vártak az ébredésemre. Mikor meglátták, hogy ébren vagyok, halk léptekkel közelítettek meg, és mellém ültek az ágyamon.
-Szia, Pezz.-suttogták egyszerre.
Próbáltam megemelni a kezem, de fájt.
-Nem kell.- mosolyogva fogta meg a kezemet, Leigh.
Inkább mosolyogtam, ők meg csendben figyeltek. Na! Csak egy szót hadd mondjak! Egyetlen egyet. És ekkor éreztem először, hogy jön hang a torkomból.
-Csajok..-kezdtem rekedtes hangon, de már ez is nagy lépés volt. Mosolyogva várták a többit.- Imádlak titeket. Köszönöm a támogatást..- suttogtam, de több nem ment. Talán elég lesz ennyi is.
-Mi is téged..- ölelt meg gyengéden, Jade.
Jó volt érezni a szeretetet. Természetesen egész nap ott voltak velem. Sztoriztak, hoztak ételt, énekeltek és olvastak nekem magazinokból. Egyeltalán nem untam magam halálra, csak azt sajnáltam, hogy nem tudok válaszolni nekik. Ehhez képest nagyon jó napot töltöttünk együtt. Sajnos nekik menni kellett, de örültem a látogatásnak. Rengeteget aludtam, majd másnap újra felkeltem, a takarító zajára.
-Elnézést, megzavartam?- a dolgozó megszeppent arccal nézett rám, ahogy éppen kinyitottam a szemeim.
Mosolyogva ráztam meg a fejem. Megnyugodott és tovább söpört, amikor apa rontott be hozzám! Ez nagy dolog, hisz a szüleim elváltak és nagyon kevésszer látom aput. Odafutott hozzám és egy széket húzott az ágyam mellé. Szorosan megölelt, amit nem viszonoztam, mert fájt a karom.
-Annyira sajnálom kicsim, hogy nem voltam itt a kezdetektől!- szomorúan mondta.-De kárpótlom! Kivettem neked egy VIP szobát itt, a kórházban! Bármikor megjöhetnek a nővérek, és átvisznek!- vigyorogva fogta meg a kezemet.
Nem kellett volna ennyit költenie miattam. Én bárhol jól vagyok, csak mentsenek meg.
Ekkor nővérkék léptek be a szobába, és szó nélkül toltak ki a kórteremből. Végül egy hely elé vittek, ahol egy kis táblán VIP felirat ékeskedett, meg az én nevem! Perrie Louise Edwards! Uramatyám! És a legjobb része csak ezután következett. Bent elhelyeztek, és a szoba csodálatos volt! Gyönyörű zöld, trópusi növények és kisebb pálmafák vettek körül. Fa szerű burkolat volt a falon, ami igazi trópusi hatást keltett. Nagy tévém volt, az ágyam mellett meg jógalabda, amin állítólag egy jógát tanitó emberke fog velem edzeni. Hát jó..
-Remélem tetszik! És hamarosan megkapod a luxus ebéded is!- próbált apa minél több boldogságot önteni belém.
Bólintottam, mert tényleg minden fantasztikus volt, de gondolom nem olcsó.
Be is jött egy hölgy, majd a mellettem lévő kis asztalra tálcát tett. Volt rajta kettő tányér: az egyiken hús és zöldségek voltak, a másikon egy muffin. Ezek mellett egy pohár innivalót is kaptam. Aztán megszégyenítő módon etetni kezdtek, mint egy csecsemőt. Ezt elnézve a kaja isteni volt. Szívesen ettem, aztán pihentem picit. Néztem a tévét, valami modellekről szóló csatornát. Tetszett, de elaludtam közben. Milyen álmos lehetek mindig!

Prológus

A mai nap is jónak bizonyult. A pasimmal és legjobb barátnőmmel indultam a reptérre. A kocsiban ültünk, zuhogott az eső. Elöl ültem Zayn mellett, Kath pedig hátul gondolkozott csöndesen. Senki sem beszélt. Az utóbbi időben rendesen összevesztünk. Kath titkolta előlem,  hogy szereti Zayn -t, aztán ezt szépen letagadta. Végül pedig az egész egy rossz dologgal végződött. De most ezt elmesélem,  egy picit részletesebben.
Szóval megvolt a nagy hazugság. Kath hátul szipogott az ülésen, én meg csak  csöndesen helyezkedtem elöl. Zayn vezetett, közben senki sem szólalt meg. Alig vártam, hogy a régi legjobbnak nevezett barátnőmet kitegyük az esőbe, a reptér elé. Összefont karokkal néztem ki az ablakon, szerintem jogosan. Hirtelen kezdett idegesíteni a lány sírása, és mérgesen hátrafordultam.
-Most azonnal maradj csöndben! - üvöltöttem, de szerintem ezzel a hirtelen haraggal megijesztettem.
-Sajnálom, nagyon!-bőgött tovább.
-Most már mindent elrontottál...-suttogtam.
-Hát kösz. És én még mennyit segítettem rajtad...-csapta meg fülemet visszaszólása.
-Aha. Például el szeretted volna venni a fiúm. Nagy segítség.-vontam meg a vállam, ezzel fokozva a feszültséget.
-Ezt inkább most hagyjátok abba!- szólt ránk a vitába belekeveredve Zayn.
-Szóval ezt az esetet, ami nagyrészben rólad szól, hagyod elmenni a füled mellett? Félsz megmondani mindent ennek a piócának az arcába?- fordultam felé, ezután a sírós csajra mutattam.
-Na most lesz elegem!- kiabált Kath, és fogta a hajam, majd erősen meghúzta.
Erre felszisszentem és könnyes szemekkel kezdtem ordibálni. Pár pillanat múlva ez már nem egy vidám társaság volt. Hárman veszekedtünk, csapkodtuk egymást és sikítoztunk. Mármint Zayn nem, csak mi, lányok.
-Azt szeretnétek, hogy baleset legyen ebből?!- szólalt fel a pasim, de mi sajnos nem figyeltünk oda rá. Mással voltunk elfoglalva.
Ezután Katherine annyira embertelen szavakkal beszélt hozzám, hogy lépnem kellett. Egy lendülettel megfordultam, ezzel jól arcba vágtam Zayn-t. Méghozzá úgy, hogy a szemét érte a fájdalom. Kevés dologra emlékszek, ami utána történt. Elfordult a kormány, a légzsák előjött, és szegény sofőrünket jól eltalálta. Nem hittem el. Egy pillanat alatt kint termettünk a kocsiból, pont a hideg aszfaltra. Nagyon fájt mindenem. Egyszerre éreztem zsibbadást a lábamban, kezemben és arcomon. Piros foltok jelentek meg körülöttem. Ekkora lett volna a baleset? A víz vegyült véremmel, de egy dologgal voltam igazán elfoglalva: hol van Zayn és Kath? Zayn! Őt láttam először. Nagyobb bajai lehettek, mint nekem. Kérem... ne essen nagy bajunk. Éljük túl ezt..
Hirtelen a mentő szirénáját hallottam meg távolról. Egyre közeledett majd megállt. Addigra nem tudtam mást tenni, mint sírni. Minden fájt. Ekkor anyu hajolt fölém.
-Kincsem!- megértettem szavait, de válaszolni már nem volt erőm.
Sírt. Ha beszélni tudtam volna, biztos azt mondtam volna neki, hogy ne aggódjon. Minden rendben lesz. Egyedül szemeimmel tudtam ránézni, de azok is könnyesek voltak. Fölém hajolt egy ember, és maszkot adott a fejemre, amitől könnyebben tudtam lélegezni. Megmentenek. Mivel már biztonságban éreztem magam, lehunytam a szemeim. Nagyon jólesett egy kicsit nem figyelni másra. Egyenletesen vettem a levegőt, és ennyi. Utána nem emlékszek semmire.