4. fejezet

Ásítozva keltem fel. A nap sugarai a redőny csíkjai között besütöttek a kórterembe, így fényességgel telt meg a hely. Kicsit még helyezkedtem a puha párnámon ( amit egyébként Anyu hozott be), majd felültem. Katherine még békésen aludt, jól be volt takarva a takarójával. Nem szerettem volna felébreszteszteni, ezért csöndesen kinyitottam egy random magazint, és falni kezdtem a sorjait. Még csak a harmadik lapot olvastam át, amikor barátnőm nyekeregve felém fordult.
-'reggelt.-motyogta rekdtes hangon.
-Szia!- néztem rá lelkesen, majd az ölembe tettem a nyitott magazint.-Milyen volt az első estéd, itt?- néztem körül a csodás helyen.
-Kényelmes volt.-mosolyodott el.
-Szerintem hamarosan hozzák a reggelit.-kezdtem a magazint újraolvasni.
-Az jó lenne, farkaséhes vagyok.-ült fel, de még félálomban volt.
-Olvass te is. Az utóbbi időben rengeteg sztárhírt tudtam meg.-lapoztam a celeb oldalra, majd meglengettem Kath orra előtt.-És szinte az összes magazinban szerepelünk.-dobtam át neki, mire olvasni kezdte a mi cikkünket.
-Ez a cikk szörnyű.-rázta a fejét hitetlenkedve.-Nem is estem kómába!- ráncolta nevetve a szemöldökét.
-A sajtó minden ilyet kitalál, már megtanultam.-legyintettem, majd elővettem a telóm.-Bizonyítsuk nekik, hogy élünk és virulunk!-kapcsoltam a kamerába.
A selfien Kath aranyosan mosolygott, én meg követtem a példáját. Látszottak az orvosi eszközök, szóval tudhatják, hogy kórhában vagyunk. Ezt írtam Facebookon a képhez: "Tökéletesen jól vagyunk ☺". Percek múlva már 400 lájkkal istenítették a fotót. Kaptam olyan kommenteket is, amiben gyógyulást kívántak, megkérdezték a bajunkat, és párra válaszoltam is. Majd egy nővérke belökte az ajtót, és meghozta a reggelinket.
-Jó reggelt.-adta át a tálcákat.-Hamarosan jön az orvos, és közöl veletek egy jó hírt!- mosolygott, majd elment.
Utána lépett be a doki is.
-Sziasztok, lányok!- húzott mellénk egy széket, majd leült.-Ma kimehettek a kórházból!- közölte, mire mosolyogva örömködni kezdtünk a barátnőmmel.
-És Zayn?- jutott eszembe.
-Kicsit tovább bent kell tartanunk, de aggodalomra semmi ok.-nyugtatott.
-Nagyon jó lesz!- vigyorogtam.
-Ma bejön Perrie anyukája, és segít összepakolni, majd hazavisz titeket.-vázolta a tervet.
-És az én anyukám?- szomorodott el Kath.
-Sajnos apukáddal üzleti úton vannak, és lesznek két hétig.-erre Katherine kicsit szomorúbb lett. Szegény lány. A szülei alig törődnek vele, mindig nálam alszik és nyaral. Persze nekem ezzel semmi bajom, de egyszer igazán elutazhatna a család valahova egy hétre, nyaralni. A házukban sosem látok olyan fotót, ahol Kath kicsi és úszógumiban áll a tengerparton, a szülei mellett. Csak a diplomájuk lóg a falon, aztán ennyi. Én Kath helyében már megszoktam volna.
DU. 3:00
Kopogtattak, majd anyu egy bőrönddel a kezében megjelent előttünk.
-Mindent bepakolok. Addig itt van pár ruha, öltözzetek fel!- dobta a kezünkbe a rucikat.
A mosdóban átváltottam a ruháimat. Annyira jó volt végre friss, otthon-illatú ruhában lenni!
-Végre, végre, vééégre.-dalolásztam a szörnyű hangomon.
Miután anya bepakolt nekünk, indulhattunk is. Az egyetlen dolog, amitől félek, azok a paparazzik. Biztos már itt tolonganak az épület előtt. És igazam volt. Miután egy automatába pénzt dobtam, majd fogtam a kávém, a kapu elé léptünk. Kinyitottam, és rögtön vaku csillant meg a szememben. Az újságírók már fogták a kameráikat, a jegyzeteiket.
-Helló!- indultam meg, amiben rendőrök segítettek.
Egymás mellé állva kisebb korlátot képeztek, és mi futhattunk a kocsiba. De ekkor az egyik újságíró annyira tolongott, hogy meglökött, és egy Mixer pólójára ment az egész ital.
-Úristen, nagyon sajnálom!- fordultam hozzá.
-Nem a te hibád. Imádlak!- kiáltotta, amikor már távolabb voltam tőle.
-Én is téged!-pattantam be a kocsiba.
Mixerek. Annyira kedvesek.
Szóval az autó alig bírt elindulni, mindig beálltak elé. De szerencsére a sofőr egy jó pillanatban a gázra lépett, és már ki is kanyarodtunk az útra.
-Hülye sajtó.-fontam össze a karjaim.
-Nyugi.-nézett a szemembe Kath.-Már vége.-bólintott. Az a vége szó... És pont az mondja, akinek 29 nap múlva vége...
-Klassz.-motyogtam, majd kinéztem az ablakon.
Megint Katherine halála jutott eszembe. Mi lesz velem nélküle? Hogy bírom majd ki? De még szerencsés vagyok, mert van egy családom, egy vőlegényem, és a Little Mix lányok. Nincs okom ezen a téren panaszra. Annyi ember vesz körül. Még a többezer fan is. És az olyan Directionerek, akik szeretnek engem. Csak ezek számítanak.
-Perrie! Már negyedszerre szólok!- eszméltem fel Kath hangjára.
-Oh, bocsi, mi van?- kapkodtam a fejem.
-Mi a baj?
-Nekem? Semmi bajom sincs!- legyintettem. De amúgy a testi épségemet elnézve.. El van törve az egyik karom. Ennyi lenne.
-Ismerlek.-keresgélt a tekintetemben Kath.
Mintha csak a szemembe nézve, és máris tudja mi a helyzet.
-Csak...-nem szabadna lelomboznom..-Hiányzik Prada és Hatchi!- vágtam szomorú képet.
-Velük is hamarosan találkozol.-nyugtatott. Okés, eddig nem buktam le.
-Alig várom!-mosolyogtam.
Erre Katherine megölelt. Pedig hazudtam neki..
1 ÓRA MÚLVA
Beléptem a házunkba, és rögtön jobban éreztem magam. Óriási, én vettem anyunak, de én is itt lakok. Gyönyörű. Bizonyos helyeken visszhangzik a szavam, olyan nagy. Természetesen rögtön a konyhába, azon belül a hűtőhöz rohantam. Kinyitottam, és kivettem egy "kis" kaját. Tálcára raktam, majd felvittem őket a szobámba. Ott Kath várt.
-Mi jót hoztál?- ugrott az ágyra.
-Nutella, joghurt, csoki és gumicukor. Na meg két kanál!- emeltem fel az evőeszközöket.
-Nyami!- vett ki az egyik zacskóból egy színes gumicukrot.
Mindig ezt csináljuk. Felhozom az összes nasit, majd megesszük. Közben nevetünk, beszélgetünk.
-Nem bírok többet enni..-nyekeregte Kath, de azért még evett egy kanál Nutellát.
-Én sem..-feküdtem ki az ágyon.
Utána mindent elpakoltam, és filmeket néztünk, körülbelül estig. Egyszer be is aludtam. De este kikapcsoltam a tévét, majd elaludtam. Szörnyű álmom volt. Katherine mellett ültem, miközben ő sírt a kórházi ágyon. Jaj, ne már! Könnyek közt keltem fel. Csak egy álom volt, és még csak hajnali egy óra van. Barátnőm szuszogva aludt, így inkább kimentem az erkélyre, hogy ne zavarjam. Nekitámaszkodtam a korlátnak, majd sírni kezdtem. Szipogtam, a könnyeim a kezemre hulltak.
-Annyira fog hiányozni..-hajtottam le a fejem.
Elővettem a mobilom, és a témában kerestem kisebb cikkeket, hátha az segít. Kicsit le is nyugtatott. Más emberek is írták, hogy mennyire fáj nekik az, hogy elvesztették azt, akit szerettek. A végére már néha el is mosolyodtam a vicces blogosokon, mert végül találtam pár fanfiction paródiát. Egy óra múlva újra az ágyamban tudhattam magam. Elaludtam, immár rossz álmok nélkül.