3. fejezet

Már sötét volt, amikor kinyitottam a szemeim. A kattogó órára néztem a falon, ami 0:20-at mutatott. Viszont már nem voltam álmos, ezért unatkoztam. Sötétben túl sok mimdent nem lehet csinálni. Halkan bekapcsoltam a tévét.
-Istenem..-sóhajtottam.-Ahogy innen kikerülök, elmegyek egy welness-hétvégére.-tervezgettem. És ekkor a szoba másik végében feltűnt egy asztalka, amin a Seventeen egyik száma volt. Végülis maximum felkapcsolom a fehér olvasólámpát, és olvashatom is a magazint.
Próbáltam kikászálódni az ágyból, de nagyon fájt a lábam.
-Hogy jutok el odáig? Mint egy baba, aki járni tanul..-motyogtam.
Már majdnem felálltam, amikor egy megcsúsztam és a csempére estem. Persze itt még nincs vége. Magammal rántottam a rám kötött infúziókat is. Azok vadul csipogni kezdtek, és a doktornő futott be hozzám.
-Mi történt?- kapkodott.
-Hát.. el akartam menni a magazinért.-vigyorogtam, pedig rohadtul fájt mindenem.
-Miért nem alszik?- Egy gombbal kikapcsolta a gépeket, majd az ágyamba segített.
-Mert nem vagyok álmos. Egészen idáig aludtam!- takaróztam be.
-Jaj...-sóhajtott Mary, mert ezt olvastam le a ruháján lévő címkéről.
-Sajnálom.-szégyeltem magam.
-Semmi gond.-rázta meg a fejét, majd átadta nekem a Seventeent. Utána elment.
Ez halál ciki volt. Ennyire szerencsétlen hogy lehetek?! Még sétálni sem tudok. Gyorsan az első lapnál kinyitottam a magazint, és olvasni kezdtem. Mindig itt szoktak lenni a sztárhírek. És természetesen megint a saját képemet szúrtam ki. Olvasni kezdtem a cikket.
"PERRIE EDWARDS BARÁTJÁVAL SZENVEDETT BALESETET
A csinos Little Mix tag vőlegényével, Zayn Malikkal, és legjobb barátnőjével, Katherine Sprice-szal utazott egy kocsiban, amikor megcsúsztak és ütközés áldozatai lettek. Mindhárman kórházban vannak, szerencsére durvább sérülésekkel megúszták. A minap Jade Thirlwall kolléganője nyilatkozott: |Nagyon sajnálom Perriet, talán soha többé nem énekelhet. Kicsit félek, a banda nem veszíthet el egy tagot sem.| Talán igazak a hírek, és a lányok csökkennek egy hanggal?"
-Mi a franc?!!- olvastam újra harmadszorra is.-Kiléptetnek a bandából?- akadtam ki, majd nem érdekelt hány óra van, hívtam Jadet.
-Kilépek a bandából? Erről szó sem volt!- kezdtem hangosan.
-Mi van?- kérdezte álmosan.
-Mit is nyilatkoztál a Seventeennek?- kérdeztem ki.
-Nem tudom. Mit?- ásított.
-Hogy ki is léphetek a bandából!- csapkodtam a magazint.
-Figyelj, a hangod már nem.. jó.-kezdte.-Így nem lehetsz a banda tagja.-mondta "ez van" stílussal.
-Nem lehetne, hogy felfüggesztetek, amíg megoldom a dolgokat?- higgadtam le.
-Ezt már nem lehet megoldani.-válaszolt komolyan, és éreztem, hogy valahol igaza van.
-Jó éjt.-tettem le minden egyéb mondandó nélkül.
Inkább tovább lapozgattam a magazint. Nem kötött le semmi. Egész este forgolódtam, nem volt semmi életkedvem. A sötétben nézegettem a plafont. Eldúdolgattam pár LM dalt, amitől rögtön álomba szenderültem.
Mikor felültem a menedzserünk ült előttem, és a kirúgásomról beszélt. Mi??!! De szerencsére hirtelen felültem, és rájöttem, hogy csak álom volt. Megnyugodtam. Már 9 óra volt, így kezdtem ébredezni. Behozták a reggelim, amit megettem, majd névjegyzékekben megkerestem a menedzserünk, Steve-t.
-Jó, hogy hívsz, Perrie!- kezdte.
-Hogy érted?- ráncoltam a szemöldököm.
-Milyen a hangod?- megütötte a főnyereményt, gratulálunk! A díj Perrie Edwards szomorú arca.
-Rossz.-suttogtam.
-Az baj, mert 1 hónap múlva kezdődik a turnétok..-erre hirtelen teljesen éber lettem.
-Turné?- ismételtem.
-Az.
-Úristen, annyira jó lenne!- örömködtem.-De van egy bökkenő. A hangom.-hirtelen legördült egy könnycsepp az arcomon.
-Sajnálom, de így nincs a bandában helyed.-erre a leghangosabban bőgni kezdtem.
-Kérlek, adj 1 hónap haladékot! Mindent el fogok intézni!- tisztáztam. Hogy fogok mindent intézni? Istenem, én és a hülye mondataim.
-Az mindössze 31 nap.-mondta furcsán.
-Elég lesz annyi is.-bólintottam.
-Hát nekem oké.-adta be a derekát.
-Köszönöm.-hálálkodtam, majd letettem.
Fogtam az egyik ajándékom, ami egy szívecskés notesz volt, és felírtam mindent. Így fejben tudom tartani a dolgokat. Majd hívtam egy nővért, hogy tárcsázni tudjam Kath szobai telefonját is. Felvette!
-Igen?- kérdezte az orvosa.
-Tudja adni Katherinet?- reménykedtem egy "igen"-ben.
-Igen.-majd meghallottam a barátnőm hangját.
-Szia!- köszönt.
-Hogy vagy?- kezdtem.
-Rosszul.-nevetett.-Megsülök ebben a kendőben, amit műtét után a fejemre csavartak.-sóhajtott.
-A fejedet műtötték?- kérdeztem ki.
-Aha. De nem fáj, meg semmi.-válaszolt optimistán.-És veled mi van?- tért rám.
-Egy törött kézzel, fájós lábakkal, és rosszabb hanggal lettem gazdagabb.-ráztam a fejem.
-Rossz hangod lett?- miért ez varázsol el mindenkit? Emberek, az egyik csontom a kezemben kettétört!
-Sajnos.
-Szerinted amúgy tudnánk találkozni?-virult.
-Nem is tudom. Jó lenne veled egy szobában lenni.-ekkor a nővér elhagyta a termet.
-Az lenne a legjobb!-nem láttam, de tudtam, hogy mosolyog.-Viszont sajnos áthelyeztetnek valahova, így le kell tennem. Ezer puszi!-tette le.
Visszaakasztottam a kagylót, majd rájöttem, hogy ebben az időszakban jóban kéne lennem vele. A szomorúság senkinek sem jön jól. Majd a gondolatmenetem kopogás riasztotta meg.
-Jöhet!- kiabáltam, majd az ajtó kinyílt, és kit költöztettek át hozzám?! Kath-ot!-Istenem, Kath!- kaptam a szám elé a kezem.
-Pezzám!-örült nekem.
-Az apja azt mondta, hogy két személyre fizeti a lakosztályt, hátha kíván egy betegtársat fogadni.-válaszolta meg egy fel sem tett kérdésem a doki.
-Köszönjük!- kántáltuk egyszerre.
-Nincs mit.-majd elmentek.
-Annyira örülök neked!- vigyorott Katherine.
-Szerinted én nem?- mosolyogtam.
Annyit beszélgettünk még. Majd amikor a műtétjéről esett szó, szomorú lett.
-Van egy nagyon szomorú hírem..-megijedtem. Ha az embet valamit így kezd, az mindig szörnyű.-30 napom van, és aztán..-hunyta le a szemeit.
-Ugye nem?- suttogtam fátyolos szemekkel.
-De.-bólogatott, majd az arcát a tenyerébe temette.-Ezért voltam ennyire optimista.
És mindkettőnk könnyekben tört ki.
-Miért?- motyogtam.-Pedig annyira szeretlek! Testvéremként tekintek rád!- törölgettem a könnyeim.
-Én is. Sajnálom, amit Zaynnel tettem!
-Az már a múlt, nem érdekel!- kiáltottam hisztisen.-Sok időt kell együtt töltenünk.-suttogtam.
-Igen.-sírt.
Majd órákig ez ment.
-Figyelj, még sokszor el fogom mondani, de... Légy optimista, és csak a mának élj..-adott tanácsot Kath, mire halvány mosoly jelent meg az arcomon.
-Okés.-egyeztem bele.
-Mi lenne, ha telefonbetyárkodnánk? Mint régen!- vette fel az ötletet.
-Kezdjük is!- majd a mobilomba random számokat kezdtem el tárcsázni. A harmadik kicsöngött.
-Igen?- hallottam egy női hangot.
-Az első kertben vagyok, a hullával.-mondtam elváltoztatott hangon. Alig bírtam ki röhögés nélkül.
-De ott nincs senki.
-Akkor a hátsóudvarban. És vigyen magával egy egész csirkét!- Katherine könnyezett a nevetéstől.
-Jó..-majd hallottam, ahogy kinyitja a hűtőt és valamit kivesz belőle.
Mikor bizonyos ideig elment, letette a telefont. Gondolom rájött, hogy csak hülyédkedünk.
-Istenem, ez a nő hülye!-töröltem a könnyeim.
-Az!- kacagott Kath is.
-Amúgy szerined mikor engednek ki minket a kórházból?- fordultam felé elkomolyodva.
-Bármikor.-vonogatta a vállát.
-Már nagyon várom. A saját szobámban aludni lesz a legjobb!- tervezgettem.
-És normális ruhákban lenni, nem ezekben a fehér göncökben..-forgatta a szemeit.
Majd még sokat beszélgettünk, és eltelt a nap. Boldogan. Szóval vidáman, röhögőgörccsel feküdtünk le aludni.
-Jó éjt.-suttogta Kath.
-Neked is.-hunytam le a szemeim. 29 nap.